A világ legunalmasabb barátnője

Hú, de jól van levágva a hajad? Kihez jársz? Itt, vagy L.A.-ben? – mondja Renée Zellweger köszönés helyett, és tüzetesen mustrálni kezdi a frizurámat, ugyanúgy felpörögve, ahogy él. Mindig mindent gyorsan. A csöpp mobilt maga elé csapja az asztalra a farmer farzsebébıl, hogy kezdhetjük, közben a kezével keresi a gombot, és összehúzott szemmel még mindig a hajamat nézegeti. Így a mozdulat félbe, a mobil meg nyitva marad.

Meg is csörren rögtön. Azonnal a füléhez kapja. Nyuszika, most nem... ! - de csak nem tudja letenni. Türelemkérő grimaszt vág felém és még jobban a füléhez szorítja a pici készüléket. Nem, a ma este sehogy se jön össze... Tudod mit? Jó! Majd valahogy megoldom! De most tényleg muszáj... Egyik fülérıl átteszi a másikra, ahelyett, hogy befejezné. Amikor végre felszabadultan belesziázhat a kagylóba, két tenyerével összecsapja a mobilt, elzárja, szertartásosan eltolja maga elıl és Roxy Hart-osan rám hunyorit. Ugye tényleg nem haragszol? Ismersz, képtelen vagyok nemet mondani! Sajnálom, hogy nem jött össze az Oscar! De hallom, nem voltál se pipa, se féltékeny, sőt, édesen gratuláltál mindenkinek. Amitől persze senki nem volt meglepve, mert ilyennek ismernek. Renée mindig mosolyog, mindig ad... Jaj, ne is mondd! – vág közbe tudományos hangsúllyal és arckifejezéssel, aminek egyik kelléke a drótkeretes mandulaformájú olvasószemüveg. Hogy mikor vette fel?! – Pont mostanában kezdtem el leszoktatni magam arról, hogy mindig mindenre igent mondjak. Eddig ugyanis az volt az elvem, hogyha valaki megtisztel azzal, hogy pénzt, figyelmet, türelmet, tanácsot kér tılem, az elől nem szabad kitérni, még akkor se, ha alig ismerem. Csak szerelmi tanácsot ne kérjen tőlem senki... Hogyhogy? ... mert én vagyok a világ legunalmasabb barátnője. Ami a szívemen, a számon, és az igazságot nemigen szeretik hallani. Viszont utálok mellébeszélni, mert sajnálom rá az időt. Nem hiszek a "hogyan oldjuk meg" szakirodalomban, és azt se fogadom el, hogy létezik olyan arckrém, amelyik minden nőt megfiatalít. Ezek badarságok. Semmire sincs generál recept. (A szerelemre sem. Lerágott csont, hogy Renée Zellweger hosszasan járt Jim Carreyvel. Mióta annak és az azt követő George Clooney szerelemnek is vége, egyedül van. Jó, jó, megállás nélkül dolgozik, Torontóból Romániába szaladgál, onnan Los Angelesbe, aztán New Yorkba. De más sztárok se malmoznak, aztán mégis van magánéletük. Renée persze köpi a hivatalos mentséget: új, hatvanas években játszódó filmjét (Le a szerelemmel!) említi, melyben vidéki regényírónőt játszik, aki beteszi a lábát New Yorkba és megbosszulja a férfiakat. Különösen egyet - Ewan McGregort, a filmbéli partnerét.) Feminista vagy? Ez nem ilyen egyszer˚. Az én generációm már abban nőtt fel, hogy a lányok szakmát tanulnak, állást szereznek, lakást vesznek, karriert csinálnak, saját maguk fizetik a villanyszámlájukat és ha úgy tetszik, sose mennek férjhez. Én már azt se értem igazán, mitől volt olyan frenetikusan nagy dolog, hogy Cher hasig kivágott ruhában járt és hogy Barbara Walters ekkora karriert csinált a pasik között a tévében... Vagyis le a szerelemmel? Láttál már bőgni?! Nálam nagyobb romantikust nem hordott a hátán a föld! Akkor? Ilyen az élet. Vagy kecske vagy káposzta. Ha egyszer arra teszed fel magad, hogy hozzámenj a legnagyobb szerelmedhez, aki ráadásul a legeslegjobb barátod, és rakásra szülöd a gyerekeket, aztán boldogan éltek, míg meg nem haltok, akkor észre se veszed, mi mindent hagytál ki az életedből. Ugyanis nem érzed, hogy áldozat. Ez nem úgy működik, hogy az ember rábólint a kékre, közben meg folyton a pirosra gondol. Az a fontos, hogyha egyszer igent mondtál valamire, akkor legyél tőle boldog. Na, én most épp itt tartok. Keresem a színemet. Nem azt akartad mondani, hogy az igazit? Figyelj, nekem az összes barátom srác. Haver, mentor, tanácsadó. Egy csöppet se hiányzik a szerelem. Miért dobjam ki a szemétbe, amiben jól érzem magam? Hogy sóvároghassak valami másért? Nekem sose volt központi kérdés, mikor jön el végre a királyfi a fehér lovon, hogy majd megoldja az életemet. Tanulni akartam, látni, jönni-menni, értelmes dolgokat csinálni, nem felületes hülyeségeket. Engem ne emeljenek piedesztálra, hanem őszintén tapsoljanak meg, ha tetszik, amit csinálok. Soha nem ábrándoztam arról, hogy milyen lesz a menyasszonyi ruhám, és most se foglalkoztat. Az viszont igen, hogy boldogan éljek. De egy csöppet se bánnám, ha akadna egy rokonlélek, akivel jól érezhetem magam. Volt ilyen. Vagy majdnem ilyen. Annyira egyik sem volt ilyen, hogy megérje az áldozatot. Pedig a helye mindig megvolt az életemben. Csak tudod, amikor az ember végre túlteszi magát egy jó nagy drámán, akkor nem az az első gondolata, hogy hogyan tudná megint beverni a fejét a falba. Szükségem volt időre. Meg kellett emésztenem. Ki kellett belőle gyógyulnom, nehogy cinikussá, kiégetté váljak. Erre volt jó a munka, amibe teljes gőzzel belevetettem magam. Az gyógyít. És most elmondok valamit, ami egészen magánjellegű. Karácsonykor a szüleim, a bátyám, a menyasszonya meg én leültünk vacsorázni. És egyszer csak kibukott belőlem, hogy játsszunk igazi karácsonyt. Mindenki mondja meg, miért szereti a másikat. Amikor apura került a sor, azt mondta az anyunak: "azért szeretlek, mert te vagy az életem és ma is ugyanúgy téged választanálak". Ők ketten mindenen együtt mentek át. Anyunak összesen egy fényképe maradt a gyerekkorából, mert a háború alatt mindenüket lebombázták. És örök életében arra vágyott, hogy megtalálja a párját, legyenek gyerekei, csöndesen, békésen leélhesse az életét. Sikerült. Hát ezért hiszek a szerelemben. És ezért tudom, hogy az a bizonyos valaki valahol létezik. Csak még várat magára. Mire lennél képes azért, hogy megtaláld? Attól függ, hogy kit. Kompromisszumokra ugyanis már nem vagyok hajlandó. Annyi rossz tapasztalatom volt, hogy nem éri meg. Ahhoz túl rövid az élet. Aztán hozzátesz valamit, aminek látszólag semmi köze az egészhez. Menj végig egyszer a Las Virgenes Canyonban, és megérted. Főleg, ha egy turistabusz döcög elıtted hússzal. Keresni kezdem a kapcsolódási pontot, de Renée már meg is oldja. A múltkor így szorultam be arra az egysávos útra és azon töprengtem, hogy itt van ez a figura, akit most játszani fogok, vajon miért nem hagyja ott a pasiját, aki megállás nélkül gyötri? Nem értem. Ugyanis függetlennek lenni jó. Nem is jó, fantasztikus. Az életem tele van feltétel nélküli szeretettel. A barátaim csupa olyan emberek, akik sose hazudnának nekem, ugyanazok a dolgok fontosak nekik, amik nekem, és pontosan értik, hogy mikor mire miért reagálok úgy, ahogy. Sose fogok egyedül gubbasztani a szülinapomon, és karácsonykor is lesz, aki rám nyissa az ajtót. És lesz, aki hozzon egy meleg levest, ha beteg vagyok. Igaz, hogy a kutyám már 14 éves, és rosszul tűri a nagy sétákat, de van egy cicám, aki odakuporodik a hasamra, amikor forgatókönyveket olvasok, és dorombol. Mi kell még? Ha valaki megjósolta volna, hogy ilyen életem lesz, amikor majd leszakadt a hátamról az iskolatáska abban a texasi porfészekben.... tuti, hogy nem hiszem el. Tuti. Ha már a Le a szerelemmel c. filmedrıl beszéltünk: te is úgy vagy vele, mint Barbara Novak – más a szerelem, más a szex és egész más a csokoládé? Ebben a vonatkozásban ósdi vagyok. Nálam még a második randi se működik. És a csoki nem pótol semmit, mert nem vagyok édesszájú. De egy zacskó csipsszel nem kizárt, hogy le lehet venni a lábamról… Pedig hamarosan sok zacskó csipsz következik, mert Renée megint Bridget Jones-ra készül. Pár hete leültem a producerrel, miután ideadták a vázlatot, mert úgy gondoltam, hogy ennyivel tartozom nekik és ők is nekem. Csak jóhiszemű beszélgetés volt az egész, mert még nem tartunk ott, hogy elkötelezzük magunkat. Alakul a dolog, de csak akkor fogjuk elkezdeni, ha tökéletesen összeállt. Mondjuk az ősszel